Összes oldalmegjelenítés

2011. június 22., szerda

Jillian Dempsey termékek

Az Avonnál talán ezek azok a termékek amik a legjobb minőségűek (számomra legalábbis).
Bár nincs túlzottan sok terméke, de ami van az nagyon jó.
Először a 3-as szemhéjpúdert vettem meg Ocean Sky árnyalatban. Tartalmaz egy bézs árnyalatú (felkenve szinte fehér krémes szemhéjfestéket). Ami tetszik benne, hogy nem csomósodik össze, bár ezt leginkább csak a szemöldököm alatt használom, vagy a belső szemzug részbe kenek belőle.
2 kis szemhéjpúder is található még benne. Az egyik egy sötét kissé csillámos szürke. A másik egy nagyon erős kék szín. Elég tartós, jól fel lehet kenni, nem porzik. Igazán élénk színe van így én hétköznapokon annyira nem használom. Az árára már nem nagyon emlékszem, de akciós volt és max egy ezres körül.

A következő amit beszereztem azok a szemceruzái. Ami jó benne, hogy erős, és nem az a nagyon kemény szemceruza.
Először feketét vettem, majd egy barnára is befizettem. Nagyon jól lehet vele füstös szemeket készíteni, mert a végén satírozó van. Ez egy puha, gumi jellegű anyag.
Árban általában 700-1000Ft körül van akciósan.

A következő újdonság amit feltétlenül be kellett hogy szerezzek az a Professzionális szemhéjárnyékoló. Egy puha kis, vékony applikátor szerűség van a végén. Nagyon könnyen lehet vele dolgozni. Én például sokszor ezzel húzom ki a szemem is, de füstös szemhez is tökéletes.Én bemutató ajánlatban vettem meg ha jól emlékszem 600Ft körül. eredeti ára 1400Ft és 4 színben elérhető (bronze, khaki, blue grey, very black).

Az utolsó Jillian Dempsey-s termékem a tegnap említett 4in1 korrektor. Erre no comment. :)
Nem látszik semmi belőle, egy az egyben lejön. Nagyon nem vagyok vele megelégedve. Persze lehet, hogy másnak beválhat. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése